Helló nagyvilág!

Szóval ismét kicsit elmaradtam. Nem magyarázkodom, a lustaság is szerepet játszott. :)
Na de a lényeg, hogy megúsztam az újabb műtétet. Most csütörtökön voltam vissza, 0-125°-os functio van a papíromra írva :)

Na de hogy is jutottunk el idáig?
Kezdjük az elején. Minden nappal többet, és többet erőltettem ki magamból. Nem szabad feladni. Sokat hallgattam, hogy bemozgatás után 100°-nál többet ne nagyon várjak. Hát én pedig nem az az ember vagyok aki csak úgy feladja, mert azt mondták... Első kontrollon a bemozgatás után 2 héttel már 95° volt írva!!! Következő 2 hét után már 105° volt! Szépen araszoltunk felfele! Mindig tudtam tartani 5-10°-os javulást!

Azt azért hozzá teszem, hogy rengeteg munka van mögöttem! Napi 1-1,5 órás szobabiciklizés, napi 3* 45 perc torna és elkezdtem egy masszőr tanfolyamot, ahol nem csak megtanultam masszírozni, de ahogy az oktatóm fogalmazott fél lábbal mentem be, kettővel jöttem ki! Minden óra után mi is meg lettünk masszírozva, ami az én letapadt dolgaimnak nagyon jót tett!!!! Szóval ha ezt előbb tudom... Na de a lényeg, hogy igenis tessék áldozni magadra és a gyógyulásodra és felkeresni egy gyógymasszőrt!!! Sokat fog segíteni! A fájdalmad is csillapodik és az izmok is át vannak mozgatva :) 

"Gyógyult" még sokára leszek, mert, mint most kiderült, nekem nem a műtéttől számoljuk az egy évet, hanem a bemozgatástól. De már ez sem tud lelombozni!!! Februárban fogják kivenni a csavarokat.

Kontrollra két hónap múlva kell mennem. A maradék 4 gyógytornámat még megcsinálom és utána marad az itthoni edzés. Ami zavar, hogy kocogni még nem tudok, nem tudom az agyamnak megmagyarázni, hogy terhelje a műtőt lábamat. De azt is meg fogom csinálni, már csak azért is!!! Járok csapattársaimmal edzésre és addig fogok próbálkozni még nem fog menni. :)

Röviden, tömören ez a helyzet most! Sokat gondolkodtam mért pont velem történt ez, de nem jutottam semmire. Így abba hagytam az agyalást és inkább a gyógyulásra koncentráltam. Sokat segített a környezetem is, a nagyszüleim, anyukám, párom és a barátok. Nem! Most nem az a rész jön, hogy köszi nekik. Tudják ők ezt nagyon jól, és amúgy sem olvassák a blogot. ;) Csak azért említettem meg, hogy tessék támaszt keresni, egyedül ezt nem lehet végig csinálni!

Nem tudom fogok-e még írni a blogra, majd ezt az idő kialakítja. De Neked aki még a Denks előtt állsz, vagy már túl vagy rajta, esetleg a 4 hetes kényszer pihit töltöd, sok-sok kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok! Amit megtanultam ez a majdnem egy év alatt, hogy SOHA NEM SZABAD FELADNI!!!! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://denksblog01.blog.hu/api/trackback/id/tr25486920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vzsuzsa84 2013.09.10. 14:35:05

Köszöntök mindenkit! Elnézéseteket kérem, ha nem a megfelelő helyre és módon írok, de tanácsokra lenne szükségem. Hamarosan nekem is Denks műtétem lesz és ezzel kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Kérlek, Titeket, ha bárkinek jutna rám néhány rövid perce, legyen a segítségemre. Köszönöm, Zsuzsa (Respect mindenkinek, aki már átélte :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 08:20:43

Kedves Zsuzsa! Nagyon jó helyen jársz! :) Kérdezz bátran, én a nehezén már túl vagyok!!! :)

vzsuzsa84 2013.09.11. 09:10:46

Köszönöm szépen! Nos, én még csak a műtéttel kapcsolatosan érdeklődöm első körben: altatnak vagy érzéstelenítenek? mennyi ideig tart a műtét, meddig kell bent lenni a kórházban? mikor lehet felkelni először, és láttam van egy térdgép, amit rátesznek a lábra, ez önköltséges dolog? A műtéttől számítva mennyi idő után mondtad, hogy "túl vagy a nehezén"? Ne haragudj, a sok-sok zavaró kérdés miatt, azt sem tudom, hogy egyáltalán mit kell tudnom :-), köszönöm a segítséget, minden tanácsot szívesen vennék :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 09:48:10

@vzsuzsa84: Választhatod az érzéstelítést és az altatást is. Ezt Neked kell eldönteni, jogilag kötelesek megkérdezni. Kb 3 órás a műtét, mindennel együtt. Engem Székesfehérváron műtöttek, ott futószalagon megy a dolog, szóval 4 napot voltam összesen kórházban. amint kiveszik a 2 csövet a térdedből rá két órával felkelhetsz, addig nem ajánlott mert bevérezhetsz. Igen a térdgép önköltséges, én a mankóval együtt fizettem 10200 ft-ot. De ha van biztosításod akkor azt a biztosítónak vissza kell fizetni. Hát én elég sokára (más eset vagyok, nekem előtte fél évig rögzítve volt a térdem, ezért nekem a hajlítás nagyon nehezen ment), de akivel együtt műtöttek ő a 6. hét után már szinte szaladt. 4 hétig nem állhattam rá, addig 30 fokos stabil rögzítésben volt, majd a 4. hét után kinyújtották és akkor lehetett szaladni :) Amire most készülj fel, hogy ha nem engednek rálépni akkor legyen valaki veled otthon, mert nagyon fog az elején minden mozdulat fájni és felállni sem akarsz majd. Nem tudom mennyi időd van még a műtétig, de kezdj el combizmot erősíteni, hogy legyen miből leépülnie. A kórházba ne vigyél sok mindent magaddal, olvasni nem lesz kedved, az első napot át fogod aludni. Ami mindenképp legyen nálad, mentes víz, keksz, popsitörlő. Ezeket vigyél!!! Hol műtenek és ki?

vzsuzsa84 2013.09.11. 10:08:07

@Deus1011: Nem is tudom, hogy melyik a jobb :), szerintem az lesz, hogy megvárom mit tanácsol az altatóorvos. Téged altattak? Ha érzéstelenítenek és látják, hogy nem bírom a körülményeket, úgyis bealtatnak, nem? 3 óra? uhh, már most szörnyen hangzik. Mindig abban reménykedek, hogy tükrözéssel belenéz a doki a térdembe és azt mondja:még sem kell a beavatkozás. Bár azt is, tudom, hogy hosszútávon ez nem lenne jó számomra. Még nem tudom a pontos időpontot, szeptember végén kell visszamennem a miskolci kórházba időpontért, ott fognak műteni. Sajnos én már olyat is hallottam, hogy 5-14 napig is bent tarthatnak.. Bízom benne, hogy Miskolcon nem ez a protokoll. A torna már folyamatban van lassan 1 éve, de a combizom nem tud felépülni... A műtét napján remélem én is, hogy jó alvó leszek :) Mint mindenki, én is nehezen viselem a kiszolgáltatott helyzetet, így ha más nem mindenképp fel szeretnék kelni, hogy elmehessek a WC-re:), majd, ha más nem, lepaktálok egy leendő szobatársammal:) (Köszönöm, hogy segítesz nekem:)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 10:23:44

@vzsuzsa84: A gerinc közelit fogják erőltetni, mert az gyorsabb és nem annyira veszélyes. Mivel én irtózom még a gondolattól is, hogy a gerincemhez nyúljanak így én altatást kértem, szobatársamat érzéstelenítették. Neki annyiból volt jobb, hogy nem azonnal és egyszerre érezte a fájdalmat, mint én, viszont ő 24 óráig még a fejét sem emelhette meg. Szóval érzéstelenítésnél felejtsd el a wc-t, marad az ágytál. Érzéstelenítésnél is kérhetsz altatót, nem kell végig nézned és hallgatnod ha nem szeretnéd. Miskolcon nem tudom, hogy működik, minket gyorsan kirúgtak Fehérvárról. Hányszor ugrott ki eddig? Kellett már orvosnak helyre rántani? Le leszel teljesen szedálva szóval aludni fogsz tudni :) Az a kis csöpögtetős vacakság meg fogja oldani az alvásod :)Nekem 3 kiugrás után műtötték meg, ebből egyszer orvos rántotta vissza. Szóval nekem nem volt kérdés a Denks. Ne aggódj minden rendben lesz!!!! :) Nagyon szívesen segítek, bár én is tudtam volna valakitől kérdezni :)

vzsuzsa84 2013.09.11. 10:34:16

@Deus1011: A szavaidból úgy veszem ki, hogy a műtétet követően borzasztóan elviselhetetlen fájdalmaid lehettek... Nagyon sajnálom, hogy Neked is át kellett élned ilyet, de hát ettől leszünk erősebbek, nem? Szerintem ami állami, onnan hamar dobálják az embereket. Egyszer ugrott ki úgy, hogy doki tette vissza és még 4*, illetve sajnos annyira rossz a helyzet, hogy kisebb kimozdulások már a hétköznapi alap tevékenységkor is jelentkeznek. Az, hogy le leszek teljesen szedálva, ez mit jelent? Nyugtatók, altatók, fájdalomcsillapítók? Azt az infúziós valamit kérni kell majd, vagy maguktól adják? Akkor ez azt jelenti, hogy egész nap kába leszek? (Nem baj, csak ne fájjon... :) Aggódni csak azért aggódok, mert még van jó pár hét a műtétig és ez a várakozás őrjít meg... Igen, én nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogra, mert már most nagyon sokat tudok, ráadásul biztos és hiteles infókat :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 10:54:55

@vzsuzsa84: Nem mondom azt, hogy nem fog fájni. Mindenkinek más a fájdalomküszöbe, nekem sajnos elég alacsony, ezért én nagyon rosszul éltem meg. Az első pár órából nem sok mindenre emlékszem az altatás miatt, de párom is és anyum is azt mondta, hogy nagyon sírtam. Jobb a rosszra felkészülni és csalódni, ezért nem fogom azt mondani, hogy nem fog fájni. Inkább csalódj abban, hogy hát ez nem is fájt ;) Én örülök, hogy megműtött Abkarovits dr, mert nekem is olyan volt mint Neked, nem kellett semmit csináljak és már ugrott is ki... Szeptemberi kézi meccs után 3szor egymás után... Szinte meg sem gyógyultam az előzőből és már ugrott is ki. Pedig nekem erősek a combizmaim, csak alkatilag rosszul vagyok összepakolva. Hát elmondhatom, hogy az elmúlt egy év nagyon megerősített :) Ebben nagyon igazad van!!! :) Tele leszel nyomva minden vacakkal. Pontosan ahogy írtad :) Az infúziós cumót adják kérés nélkül, szerencsére :) Kábának nagyon kába leszel, én konkrétan egy teljes napot végig aludtam. Már a nővér is ránk szólt szobatársammal, hogy nem vagyunk betegek, hogy ennyit aludjunk. Nem igazán hatott meg egyikünket sem :D Elhiszem, hogy őrjítő, ezt én is átéltem. 3szor lett elhalasztva a műtétem, a végén már el sem hittem, hogy meg leszek műtve. Aztán csak megtörtént :) Fehérvárral az a baj, hogy oda jár az ország szinte összes sportolója 2 orvosra... minden futószalagon. Annyit hallasz a sportsebészeti osztályon, hogy hozzák viszik az embert. Engem vissza vittek, szobatársamat meg már vitték is a műtőbe. Annyiba volt szerencsénk, hogy 2 ágyas szobába voltunk, volt tv-nk, külön mosdó, külön wc. Szóval nem egy átlag állami kórház :) Abban viszont rossz volt, hogy kb 130 km-re van a lakhelyemtől és a műtét után nagyon rossz volt a haza fele út. Jaj de aranyos vagy! köszönöm :) Legalább volt értelme megírni a blogot :)

vzsuzsa84 2013.09.11. 11:11:08

@Deus1011: Jajj, bárcsak lennék már túl ezen az egészen :)Mégha állami kórház is, remélem az ápolónők azért majd figyelnek rám is, mert én is rosszul tűröm a fájdalmat:( Már arra is gondoltam, hogy a műtét előtti napokban nagyon keveset alszok, így tutira fáradt leszek, de ha adnak mindenféle gyógyszert, akkor jó. Most még elképzelhetetlennek tartom, hogy egy teljes napot végig aludjak, vagy hogy ezt a műtétet egyáltalán "hősiesen" elviseljem. Azt hiszem, lelkileg kell inkább erre felkészülnöm, csak nem tudom hogyan. Gondolom a hazafelé tartó úton, minden egyes kis buckát megéreztél, amit a magyar utak felkínálnak az autók számára... Biztos vagyok benne, hogy ennek a blognak sokkal több értelme van, mint sok más egyébnek és abban is biztos vagyok, hogy ha mások, akik ebben a cipőben járnak vagy fognak járni, nekik is a hasznukra lesz. Nekem biztosan! :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 11:59:23

@vzsuzsa84: Nem soká túl leszel rajta!!! :) Biztos kedvesek lesznek, velünk is azok voltak. Szerintem nem kell rákényszerítened magad a kevés alvásra, én kényszerítés nélkül sem tudtam aludni :) Arra készítsd fel a környezeted, már csak magamból kiindulva, hogy lelkileg nagyon meg fog viselni az egész és legyenek veled elnézőek. én az első egy hétben képes voltam azért sírni mert valaki csúnyábban nézett rám... Hát érdekes volt az biztos... főleg, hogy szakadó hóesésben jöttünk haza :) Ajánlom olvasd ezt is, az a csaj írta akivel egyszerre műtöttek :) denksmutet.blogspot.hu/2013/03/a-mutet-leirasa-ahogy-en-eltem-at.html

vzsuzsa84 2013.09.11. 12:15:47

@Deus1011: Már most is csak ezen jár az eszem, pedig még az időpontot sem tudom :)Azt hiszem, én is érdekesen fogok viselkedni... Köszönöm, hogy belinkelted a másik blogot :), őt is begyógyszerezték a műtét után és mégis ennyire fájt a lába? És Neked otthon milyen volt a kórház után az első pár nap? Azért a kórházban megvolt az a biztonságérzet - gondolom - , hogy tudták mikor milyen gyógyszert kell adjanak, mikor kelhetsz fel és mennyi időre, folyamatosan figyeltek Rád szakemberek. Otthon nem volt rossz az első 1-2 nap?

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 12:36:55

@vzsuzsa84: Nincs mit :) Éva nagyon szenvedett. Szegénynek sehogy sem akart múlni a fájdalom, csak miután kivették a két csövet. Bár akkor mindenkinek jobb :) Személy szerint én alig vártam, hogy itthon legyek. Nem sokat mozogtam, eléggé rossz érzés az első pár napban mikor felkelsz. Olyan szempontból nem volt, hogy bátrabban kipróbáltam mindent, persze bizonyos keretek között. Meg azért otthon mindig gyorsabban gyógyul az ember :) Rossz akkor volt ha egyedül voltam itthon, akkor sosem voltam bátor, mindig csak akkor keltem fel ha nagyon muszáj volt. Egyedül annyira nem mocorogtam, féltem, hogy elesek... De a 4. hét végére már egész bátor voltam :)

vzsuzsa84 2013.09.11. 12:48:17

@Deus1011: Így elsőre ez az egész hihetetlennek tűnik, hogy ezt túl fogom élni ;-)4 hét után?? Uram Isten, az nagyon sok idő... Remélem hamar 100%-os formába kerültök :) és ahogy szokták mondani, jobb lesz, mint új korában :) Van még esetleg valami fontos, amit tudnom kell a kórházban töltött időről? Ééés, tényleg nagyon köszönöm, hogy megosztod a tapasztalataidat, talán annyira már nem félek és ha már fogom tudni az időpontot, akkor még jobb lesz :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.11. 13:18:08

Biztos, hogy túl fogod élni. Csak most tűnik ám ennyire nehéznek :) És tuti jobb lesz, mint új korában :) Nekem legalábbis jobb lett. Szerintem mindent leírtam, de ha még valami eszembe jutna, majd még írok :) Nagyon szívesen :) Örülök, hogy tudtam segíteni :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.18. 07:39:21

@vzsuzsa84: Azért majd szeretném tudni mi újság Veled, feltétlen jelentkezz majd!!!! :)

vzsuzsa84 2013.09.18. 15:24:08

@Deus1011: Szia! Köszönöm az érdeklődést :), nagyon jól esik, hiszen szerintem csak az értheti meg a "félelmemet", aki már hasonlót átélt :) Mások szerint ez csak a dolgok túlpörgése... :)Jövő héten megyek a dokihoz, akkor tudom meg a műtét időpontját. (Ha már műteni kell, legyek mihamarabb túl rajta:)) Amint megtudom, jelentkezem :)

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.09.19. 08:38:25

Szia! Ez a legkevesebb!!! :) Aki szerint túlpörgés, nyugodtan csinálja végig ;) Szólj mindenképp!!! :)

vzsuzsa84 2013.10.01. 14:15:18

@Deus1011: Szia! Megtörtént az orvos vizit :) November első hetére kaptam időpontot a műtétre. Előtte aneszteziológiai vizsgálat, aztán hajrá... Remélem Te szépen és gyors tempóban haladsz a gyógyulás felé. Bárcsak már én is ott járnék! De még a műtétig is egy teljes hónap van. Idegőrlő ez az egész... Szép napot!

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2013.11.10. 13:32:05

@vzsuzsa84: Szia! Ha minden igaz lassan túl vagy a műtéten! Remélem minden rendben, gyógyulj, pihenj és majd írj, hogy hogy vagy!!! :)

vzsuzsa84 2013.11.13. 11:08:15

@Deus1011: Szia! Bizony ám, túl vagyok rajta. Szerencsére nem volt olyan szörnyű, mint ahogy attól annyira féltem. 2,5 órás volt a műtét, de valószínűleg rajtam nem Denks műtétet végeztek, mert nem kaptam sem rögzítőt, sem mankót és másnap már ráállhattam, hajlíthattam (a lehetőségekhez képest). A pontos neve a műtétnek: tuberositas tibiae medialisatio. Gerinc közeli érzéstelenítésben végezték, volt fűrészelés, vésés, fúrás, faragás, minden hallottam és kaptam két csavart a lábamba. A műtét utáni két nap leírhatatlanul borzalmas volt, egyszerűen nincs szó, amivel ki tudnám fejezni. Most néhány hét pihenő következik és torna. Nagyon szépen köszönöm, hogy végig figyelemmel kísérted a műtétemet :)

nyiki77 2015.02.04. 20:21:15

Sziasztok denkszesek.
Mindenki mesélhetne az eltelt idő után ki mit érez hogy áll a lába. Mi a helyzet a csavarokkal helyekkel??
Az én lábam így majdnem két év után sajnos nem tökéletes. Tavaly júniusban vették ki a csavarokat nagyon örültem neki hogy végre megszabadultam tőlük mert nagyon fájt és feszített, utána egyre jobb lett és megszűnt a fájdalom. Mostani helyzet: annyira érzékeny hogy térdelni nagyon nehezen és persze csak párnára. Nem tökéletes és a patella rögzítőt hordanom kell mert nemt udom hogy tönkrement e újra vagy csak úgy érzem? Meséljetek!
Sziasztok.

Deus1011 · http://denksblog01.blog.hu/2013/03/03/udvozlunk_a_blog_hu-n_12390 2015.03.12. 10:48:59

Szia Szilvi!
Akár fb-n is beszélhetnénk, úgy is rég hallottam felőletek :)
Nekem csavarok még mindig bent... A türelmem egyre fogy, de nem akarok már a sokadik orvoshoz is elmenni. Nem látom értelmét.
Az enyém egész jó, tudom terhelni, párnán térdelni és guggolni. Viszont a csavarok elég sűrűn befeszítenek és visszarántanak. A futás megy, az ugrókötél nem :(
A patella rögzítőt Majzik dr mondta, vagy csak elkezdted hordani? Voltál azóta vissza?
süti beállítások módosítása