2013.04.13. 08:12
A mélypont
Kedves olvasó!
Ma egy picit negatívabban látom a dolgokat. Megzuhantam... Nem látom a gyógyulás végét. Akármennyire akarom, küzdök egyszerűen nem megy. Passzívan 60-70 fokig megy a hajlítás. Ez a poszt nem azt jelenti, hogy feladom, csak muszáj "kibeszélnem" magamból amit érzek. A környezetemnek nem tehetem meg, nap mint nap mosolyognom kell, nem érezhetik mennyire tehetetlennek érzem magam.
Nem akarom feladni, nem tehetem meg. Remélem ez a mélypontom és most már csak felfele, előre. Próbálok arra összpontosítani, hogy pici gyerekek mosolyogva győznek le halálos betegségeket, akkor én nem sírhatok, mert nem tudom hajlítani a lábam, de egyszerűen most ez sem egyszerűen most ez sem segít.
Folyamatosan túl lépem a határaimat, kérlelem a gyógytornászomat, hogy csak még egy kicsit hajlítsa, még bírom, de sajnos ő érzi mikor van az a pont amikor nincs tovább. Itthon is napi többször csinálom a gyakorlatokat, de nem látok eredményt. Félek, hogy altatásos bemozgatás lesz a vége...
Itt ismét megjegyzem, hogy elég ritka eset vagyok! Ezek a dolgok amik most történnek velem, az esetek nagyon ritka százalékában fordul elő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.